Teaszokások


Kína

Lu Yu teás könyv, Tang dinasztia (733-804)
1200 éves teás könyv, 10 fejezetből áll. Hihetetlen kultúrtörténeti jelentősége van. Sokat teáznak, északon ízesített, középső részén zöld, délen zöld, oolong, nyugati részén zöld, fekete, préselt.

Hagyományosan szürcsölik a teát, kanálba öntik, és felisszák belőle. Az Európaiak ezt modortalannak tartják, de ők azt mondják, igazán úgy lehet élvezni a teát.
Ezért igen apró csészéket használnak, amiből kortyonként isszák a teát.
Ha vendég jön a házhoz, mindig megkínálták teával, még akkor is, amikor szűkös időben nem volt tea, így vízzel kínálták meg.

Kung fu teázás: A teát többször le kellett önteni:


A hozzáértők ugyan nem helyeslik a tealevelek harmadik leforrázását, de a valóságban az emberek igyekeznek megférni az asszonnyal.



Csészéjük: jihszing: Kiváló hőtartó, és hőálló, kemény, d porózus, amely átveszi a friss tea ízét.
Ha régóta használunk egy jihszinget, csak elég forró vizet önteni bele, és kész is a tea.

Korea:

Kína és Japán szokásokat vették át, általában kung fu teázás.

Marokkó:

Mentalevél
    Réztálcát használnak, üveg, vagy kristály pohárból isznak.
    Gunpowder, vagy Oolong, menta, cukor
    Első forrázat nem mentás, a következő forrázatokba tesznek friss mentát.

Irak:


Fém teáskanna, apró üvegpohár, fekete tea, szárított citromból készített édes gyümölcstea.

Oroszország:


    Szamovár „magától főző”
    Két részből áll, alul a forró víz, felül a sűrítmény

Üvegpohárban isszák, fém pohártartóba van benne
Zavarkát ne igyunk, ha csak, szívrohamra pályázunk
Orosz citromos tea: Citromkarikát tesznek bele (az aszkorbinsav molekulák a citromnál, a teánál jóval alacsonyabb hőmérsékleten szétesnek)
Ha a tea vodkatartalma alacsonyabb a tea egyharmadánál, vodkás tea, ha egyharmad és kétharmad közötti, akkor tengerész tea
Ez arány felett tartalmazza, akkor vodkás tea.
   
Filteres teát postás teának hívják, mert „borítékban érkezik”, és nem sokra becsülik. Nem csak azért, mert cellulóz ízt fedeznek fel az italban, hanem tartanak attól, hogy a technikai figyelmet olykor nagyvonalúan értelmezők, a filterbe nem csak teát, hanem port és egyebeket is beletesznek.

Szamovár őse Szbitennyik, fűthető kanna, amelyben mézes, füves italt készítettek, télvíz idején.

            XVIII. – XIX. Század fordulópontjára teljesen elterjedt.

Tibet:


    Jakvajas tea
    Tömbteát használnak (pacsung) madárfészek alakú
                (cseri) csésze alakú
A préselt teából letörnek, vízben felfőzik, majd leszűrik. Egy köpülőre emlékeztető bambuszrúdba rakják, sót, jakvajat és tejet adnak hozzá. Kevés teát mindig a csésze alján kell hagyni, akkor a gazda újra tölt, ha nem kérünk többet, akkor a csésze alján hagyott teát a földre kell önteni.
       
    Tibetben nem terem a tea, Kínából, vagy Japánból hozzák.
    Campával isszák a teát
    Campa (tibeti árpa őrleménye, szárazon, vagy jakvajon pirítva)
    Nem a szomjúság, hanem az éhség ellen teszik a teába.


Törökország:


    Az oroszok kétlépéses teájához hasonlít, nagyon erős teát szeretik.
    Tulipán üvegpohárban isszák.
    Sötét erős, vagy világos és gyenge teát kérnek
    (Diós sütit adnak hozzá.)
    Alma tea!

Üzbegisztán:


    Zöld tea (kök csaj)
    Vendéglőben, szállodában mindig ott áll a tea, és ingyen lehet fogyasztani.
    Teaházban nincsenek székek, cipőt leveszik, párnákra, vagy emelvényre ülnek.
Férfiak törökülésben, a nők oldalülésben, magul alá húzott lábakkal, nem a férj mellé, hanem mögé ül.

India:


    Fekete tea
    Assam
    Darjeeling
    Nilgiri

Vendéglátói gesztus teával kínálni a vendéget. Ahány ház, annyiféle masalát főznek.
(fahéj, szegfűszeg, gyömbér, csillagánizs, bors)
Tea gyakori kísérője:
            Jhal mubi 2 rupia (puffasztott rizs, kelbimbó, egyéb zöldségek)
            Kerek formákat csinálnak belőle.
Van 100 mérföldes tea, 600 mérföldes tea. A tulajdonosok legtöbbször saját teájukat árusítják faládákban.
Habosan árulják a finom teát.

    Masálá csáj. Indiában elsősorban a fekete teát részesítik előnyben.
    Tejjel és cukorral főzött tea, India nemzeti itala.
A zsúfolt utcákon mindenhol csájvalák árusítják a fűszeres teát, használat után az edényt a földre dobják, a teaivó biztos lehet benne, hogy alacsonyabb kaszthoz tartozó ajka nem érintette a csészét.
   

Ausztrália:


    Billy tea
    Billycan konzervdoboz
Billy egyfajta hagyományőrzés: tisztelgés a felfedező, telepes, aranyásó, ma már büszkén vállalt fegyenc ősök előtt.

Japán:


Raku : Öröm csészéje
    Nem hagyta a kemencében kihűlni a csészét, hanem forrón kivette.
    Hiányosságai: likacsos, hajszálrepedések, rossz hővezető, és nem forrósodik át.
    Nincs füle, talpgyűrűje van, belsejében spirál húzódik, a tea összegyűjtésére
    Raku írásjegyek értelem szerinti fordítása: „A ráérő idő élvezete”
   
Hétköznapokban mindig teáznak, nem kell hozzá különösebb alkalom, mindenhol megvalósítható.
Teaszertartás: csa-no-yu
„Ha a teához a vizet a szellem felmérhetetlen mélységéből meríted, megízlelheted az igazi csa-no-yu-t”

Nyugati ember számára nehezen megérthető ez a dolog egy pohár teáért.
Csaj-no-yu „összesűrítése az évszázadok alatt kialakult modorbeli eleganciának, ízlésnek, világszemléletnek. Páratlan kultúr teljesítmény, amelynél egyformán szerephez jut a mozgásművészet, a történelmi tudás, a szép iránti érzék, az emberismeret, a meditációra hajlamos lélek felsőbb igényei, halk, s csak a beavatottak által érzékelhető megnyilvánulásai”.

főoldal | a lap tetejére

Mit is igyunk?
- A víz
- Amit érdemes tudni a teáról
- Gyógynövények
Diagnoszikai vizsgálatok és árak
- Voll diagnosztika
- Vércseppanalízis
- Zeppelés
- Árak
Tea
- Tea történelem
- Tea élettani hatásai
- Teaszokások
De Luna csokoládébolt
De Luna teázó
Henna
Asztrológia
Egészséges tápálkozás
Masszázs